Szülőföldem [antikvár]

Részlet: EGYIK ALKALOMMAL, inkább a tél farkán, mint a tavasz kezdetén, ebédutáni feketekávéra mentem itt Kolozsváron. De még jóformán bé sem léptem a kávéházba, hát nagy örömmel jön felém az egyik kedves, kékszemű barátom. - Gratulálok! - mondja és rázza a kezemet. Ámulva kérdem tőle: - Mihez? - A szabadjegyhez. - Miféle szabadjegyhez? Erre elmondja, hogy Vaida Sándor volt miniszterelnök úr három erdélyi írónak elsőosztályú vasúti szabadjegyet adatott, egész esztendőre szólót. Így mutatta ki tiszteletét az erdélyi magyar irodalom iránt, melyet kezdettől fogva figyelemmel kísért és nagyrabecsült. Hirtelen szabadkozni kezdtem a barátom előtt, hogy én sohasem kértem a román vasútra szabadjegyet. Most már mit csináljak? Visszautasítani nem illendő, úgyebár, ha már megtiszteltetés? Viszont az elfogadás sem megy holmi lelki rezzenet nélkül, mert sohasem tudja az ember, hogy mi származhatik belőle. Tűnődtem és tekergettem a fejemet. De a barátom életrevalóbb ember volt, mint én: addig s addig biztatott, amíg megadtam magamat s elfogadtam a jegyet.