Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Figurás ember lehetett még az is, aki ezt a micsodát útnak keresztelte. Küküllővártól fogva majd hogy hasig dagasztották az apró székely lovacskák. Szinte folydogált benne a tavaszi hólé, mint lent, a völgy fenekén az egyesült Küküllő. Ki az ördög is törődött volna vele, hogy mióta nem hordanak reá követ a faluk? A vajda úr bizonyára nem, mert András király idejében egy vajda se tartotta dolgának, hogy idepillantson. Cím volt az egész adta-vette a király úr, akinek akarta. A vajdáknak is igazuk volt, mert mikorra nekiereszkedett volna egyikük az útnak, hogy tán mégis megnézné, merre van Erdély, könnyen beérhette az utóda, akit a király jobbnak látott helyébe tenni s fordulhatott vissza, vagy mehetett morognia vackára, ahogy jobban esett. Így hát nem is indultak el, maradtak az udvarban s csak a szerecsenyeket küldözgették az ispánokra a címükre járó jövedelmekért. Az ispánok is tiszta bolondok lettek volna, ha utakkal és várakkal bajoskodnak, mikor jobbágyaikat a saját hasznukra dolgoztathatták.
Így hát Zágon hadnagy káromkodva lubickolt az előtt a hosszú emberkígyó előtt, amelynek vége beláthatatlanul veszett el az őserdőkkel borított völgy kanyarodóiban...