Tangó metronómra [antikvár]

Részlet a könyvből: "Szutykos, nyálkás novemberi vasárnap volt. Odakinn sípolt a szél, az eső verte hozzá a taktust az ablakon. Még ahhoz is lusta volt, hogy kidugja a kezét a takaró alól, és becserkéssze a zsebkendőt az éjjeliszekrényről. Orrát a pizsama ujjába dörgölte, és összekuporodott a paplan alatt. Anya feljajdult a konyhában, elvágta az ujját az életlen kenyérvágó késsel. Sokáig folyatta rá a hidegvizet, aztán fel-alá cikázott a folyosón. Tűsarkújával morzejeleket adott le, sorra nyitogatta a szekrényeket, kotorászott, kiborította a szennyestartót, végigtapogatta a kamrában az üres nejlonzacskókat. Szentségeit, hogy el fog késni, hogy teljesen kiizzadt, hogy odakint majd ráfagy a veríték az arcára, és kiújul a homloküreg-gyulladása. Gyűlöli a szelet, hajtogatta. Az idegeit marcangolja. Végre megtalálta a kesztyűt a retiküljében. - Elmentem! - üvöltötte a folyosó végéről, és becsapta maga mögött a bejárati ajtót. Nem akart felébredni. Vissza akart zuhanni az öntudatlanság fortyogó mélységeibe. Feloldódni a káoszból előbukkanó képek véletlenjében. Behunyta a szemét, és a fal felé fordult. Hirtelen felül az ágyban. Adi mozdulatlanul alszik a szemközti heverőn. Az ablak tárva-nyitva, odakintről meleg levegő és némi fény áramlik a szobába."