Tanúnak jelentkezem [antikvár]

Mikor félálmomból a Nagy Teremőr szólít, leülök átgondolni az életemet. Az a kisgyermek, aki „jár hozzám mostanában", maga a valóság. Egyre gyakrabban jön, minél inkább múlnak az évek, annál gyakrabban. A közeli napoknál élőbbé válnak a gyermek- és kamaszévek, meg annak a generációnak az élete, mely Ady-n nevelkedett. Verseit a pápai kollégiumban kipirult arccal és csillogó szemmel szavaltam érettségi előtt, az utolsó órán. Félébren is visszatérnek a két világháború eseményei. Elalvás előtt látom az erdélyi Magurát apám pátriájában, a költözködést Kolozsvárról, az összeomlás utáni kamaszkort, dunántúli kertünk végét, ahonnan azóta már kivágtam minden fenyőfát. Közben volt, eltűnt a Monarchia, a Tanácsköztársaság, a Horthy korszak. Sokszor odadobott kapcsolat vagy a titkos vak véletlen, ahol az események épp zajlottak. Találkozások Kodállyal, Bartókkal és sok más hírességgel ... Bridzsezés Lázár Andoréknál, Hóman Bálinttal, Gömbös Gyulával ... Közegészségügy Johan Bélával... 1936 Amerikában Neumann Jánost, Einsteint és egy fél tucat Nobel-díjast ismertem, hallgattam ... Ostrom, Debrecen, vacsora az Arany Bikában Molnár Erikkel és Vorosilovval... A gyűjtőfogház Bárdossyval ... Mozaikok az ország újjáépítéséről, a napok, mikor már félrevonultam. Közben a sok-sok munka, mindenekelőtt és után. Az 1956. év is olyan eleven, mint a gyermekkor. Közben sok minden összemosódik, annál is inkább, mert túl sok mindenbe ütöttem az orrom. A sok emlékkép közül kiválasztok párat, mielőtt kiesnek, mielőtt elpusztul pármillió agysejt, mely röpíti őket. Elmerengek; mi érdekelheti ebből az utánunk jövőket? Vajh mire lehet kíváncsi a kilenc unokám? Miről meséljen Nagyapa? Még 1916 tájt láttam az Andrássy úton, a platánfák alatt karosszékekben ülni piros egyenruhás, múmiaszerű ráncos öregembereket. Gyerekként bámultuk őket, odamentünk kezet fogni velük. Meséltek Kossuth apánkról, akivel ők paroláztak. így mondták, de mi gyanakvással hittük csak. Hisznek-e nekem? Most én vagyok a ráncos múmia, néhány olyan nap tanúja, amelyekről beszélni kellene, találkoztam emberekkel, akik történelmet formáltak. Ugyanakkor tanúja vagyok sok apró esemény-mozaiknak, amelyek nemcsak az én életem darabkái; sok ilyen apróságból áll össze az igazi történelem. Nem vagyok író. Egyszerűen töredékeket mondok el életemből, tanúságtételként egy kacskaringós korszakról és olyanok nevében is, akik már nem szólhatnak.