Tarlón [antikvár]

Részlet a könyvből: A paraszt szót senki sem használhatta nálunk sértő szándékkal. Apám jól tudta, hogy ősparasztnak csúfolják a háta mögött és „azértis" csizmában járt. Éppen azért, mert nem voltunk parasztok talán soha, a legnagyobb tiszteletre neveltek bennünket a falusiak, a parasztok iránt. Talán ebben a nevelésben része volt édesanyánk félelmének is a nagymamától, aki büszkén vallotta magát paraszt-származásúnak. Pedig nem volt az, elparasztosodott, ősnemesi család ivadéka volt. De a rokonsága tele volt „csakazértis" parasztokkal. Amennyi illedelmet, jó modort, „úri gyermekekhez illőt" csak belénkvert édesanyánk tíz hónap alatt, azt a nagymama a nyári vakációban türelmetlen kézzel mind visszanyesegette. Még előttünk is kényes úrikisasszonynak emlegette anyánkat és semmivel sem volt megelégedve, ami „módis". A nyaralásunk legnagyobb örömünkre mindig azzal kezdődött, hogy leszedte rólunk a szép, vasalt matrózruhácskáinkat, a fehér zoknit, lakkcipőcskéket, aztán be a szekrénybe és csak szeptemberben került vissza ránk az a sok „uri lom". Egész nyáron a nagymama tákolmányaiban jártunk, kék pettyes kartonruhában, melynek csak vállpántja volt, elől-hátul csupasz. Cipőt csak vasárnap húztunk. Persze imádtuk a nagymamát. Az iskolában ágyazott nekünk a padok tetején remek zizegő szalmazsákokra. Reggel behozta a nagy fazék párolgó borsólevest, letette a földre, mi pedig mosdatlanul, pendelyesen körülültük és mohón kanalaztuk.