Tavasz [antikvár]

Részlet a könyvből: "Axel föl-alá járkált a bank előtt s úgy várta öccsét. Folyton szemerkélt az eső. Ködös hegygerinc nyúlt el a házak fölött. Ez volt a város főutcája, jórészt kétemeletes faépületek sora, amely tisztán pompázott a szürkéssárga és szürkésfehér, valamint a vékony, hideg csokoládébarna világos, fakó színeiben. A híd mellett egy mészfehér kőház szúrt szemet; csupaszul és szegényen mutogatta vörös tűzfalát, az igazi városok szomorú emlékeként. «Ha kisütne a Nap, esetleg mindez idillikusan hatna rám», gondolta Axel. Megnézte óráját: teljes tizenöt perce várakozik itt. Hirtelen lábai közé hussant öccse vörös kis vadászebe, majd megfordult s visszarohant gazdájához. Torkild köszönt: - Ne haragudj, hogy ennyire megvárattalak - - Csakugyan, azt hittem eddig, hogy ti, bankhivatalnokok, vigyáztok a pontos befejezésre - mondta Axel s Torkild fölnevetett: - Ej, micsoda dános fordulat! Csak anyanyelveden, fiú! - De hisz az az anyanyelvem - mondta Axel tűnődve."