Tavaszi eső [antikvár]

Részlet a regényből: A hegyek felől erdőillatot hozott a májusi szellő és betévedt vele a temetőkertbe. Kanyargó útját széles árok szelte ketté és rozoga fahídon vezetett tovább. Mindkét oldalán a vadfüvek között a holtak porából táplálkozott mezei virágok illatoztak. A vén fák lombjai felől rigó fütyörészett, távolabbról vadgalamb búgása hallatszott. Egy ifjú és egy lány álltak a fahídon és egymás kezét fogták. - Hallgasd csak! A lány a vadgalamb párját hívogató búgását hallgatta, a fiú a rigó vidám füttyére figyelt. - Szeretsz? - Szeretlek. A holtakat észre sem vették s ha mégis megakadt rajtuk a tekintetük, inkább azt csodálták, milyen szépen befutotta sírkövüket a repkény és lombos fák vetnek hűs árnyékot föléjük. A húsos levelek között áttűző májusi verőfény ott ragyog kócos fűhajat eresztett sírhantjukon, mintha aranytallérokat szórt volna rájuk a nap.