Tavaszi játék [antikvár]

HENRIK ezen az estén szobájában ült. Gondolkozott. Henrik most huszonhat esztendős volt és a múltjára gondolt, arra, ami már vele történt és a jövőjére, arra, ami még vele történhet. Sok, nagyon sok minden történt már eddig is Henrikkel és végső eredményben mégis semmi sem. Egyszerre öregnek is, fiatalnak is érezte magát. Fáradt volt. A tükör elé lépett. Ezt gyakran cselekedte sok hiúsággal és kevés őszinteséggel. Szeretett a tükörbe nézni, hogy magának játsszék, hogy a csiszolt és a hátsó felén foncsorozott üveglapban olyannak lássa magát, amilyen szeretett volna lenni. Ez játék volt ugyan, de mert belső parancsra űzte, igaz és ha Henrik ilyenkor színész volt is, azért őszinte színész. De Henrik most nem játszott. Ijedten, az igaz arcával nézett a tükörbe, azt is látta meg odabenn. - Öreg vagyok - mondta magában, - megesznek a vágyak. Korán fogok meghalni. Már ágyban feküdt, amikor még mindig ezt a gondolatot folytatta. A halálra gondolt félelemmel és a vágyaira gyűlölettel. - Vágyaim elérhetetlenek, gyilkosak - gondolta. - Megölöm őket, hogy ők ne öljenek meg engem. De megint eszébe jutott: vágyak nélkül nem tud élni.