Tejjel-mézzel [antikvár]

Ha jól emlékszem, az első alkalommal jóval könnyebb volt az egész. Bécs mellett, Ausztriában. Soha nem izgatott annyira, hogy megkeressem a pontos helyszínt, vagy kiderítsem, vajon igazi kórházban voltam-e, vagy az egyik kiürített és menekülttábornak berendezett gimnáziumban, ahol a keletről áradó sokezernyi embert befogadták. Egyet tudok biztosan: nagy épület volt, dús gyeppel körülvett, dupla lépcsőfeljáróval. Ezen a lépcsőn mentem fel a házba. A többiről fogalmam sincs. De igen, mégiscsak: emlékszem egy fürdőszoba csempéire. Krémszínűek vagy sárgák voltak. Talán a híres Habsburg-sárga? Ki tudhatná hatvan év távolából? De egy biztos, a csempéket bámulva nagyon könnyűnek találtam a dolgot: a meghalást. Stefan járt az eszemben. Vagy inkább semmi nem járt az eszemben. Abban az állapotban már képtelen voltam gondolkodni. Heves hányás- és lázrohamokkal tört rám a betegség. Aztán magasabb szintre hágtam. A testem 9