Tél hava [antikvár]

Részlet: Eláll a szél, hirtelen csönd lesz, mély és végtelen. Előtte lenni nehezebb, mint csinálni. Molnár Csaba keresztülhalad a lengőajtón Bozsik nyomában. Az előtér a mezsgye a kint és a bent között. Nem akar múlni a tél. Pedig március vége van, és mégis visszajött, visszajött újra. Molnár Csaba erőtlen még, szinte szédeleg. A gyengélkedőről ma reggel úgy bocsátotta el az orvos, hogy néhány nap pihenőre szüksége van még. Pihenhet. A kapuban. Ő a harmadik őr. Az előző négy óra a telefonnál szinte kellemes volt. Beszélgetett Palóczcal, aztán a Palóczot váltó Bozsik tizedessel is csöndesen. Tíz óra előtt már elnéptelenedett a folyosó, az étkezde. Nagyritkán járőr érkezett vagy indult. A telefont is mindössze háromszor kellett csak fölvenni, egyszer Hercz Bálint határőr szólt be, hogy elérték a folyót, nincs semmi különös, csak lefagyott megint minden és nehéz járni az ösvényeken. Ha Molnár úgy érezte, hogy a mozdulatlan és kevés szavú ücsörgés a kályha mellett már elviselhetetlen, akkor fölkerekedett, s a szeneskannával a kezében végigsuhant a folyosón, benyitott a körletekbe.