Téli éjszaka [antikvár]

Részlet a könyvből: A hold hegyesen és vékonyan ívelt az erdőszegély fölött; halavány, sárga fényt vetett a hóborította völgyre. Csak bágyadt fényt tudott árasztani maga körül a keleti égbolton; észak és nyugat felé kék alapon ragyogtak a csillagok, reszkető sugaruk csillogva-villogva tündökölt a hideg hóban és a fák pehelykönnyű dérbóbitáin. Déli irányban annyira összeszűkült a völgy, hogy a hold sápadt ragyogása nem hatolt le beléje, amiért is valósággal koromsötétség uralkodott benne; észak felé lapos síksággá szélesedett ki, hatalmas fenyőerdő húzódott rajta, s afölött messze-messze, ott, ahol a völgy oldalai ismét összébb záródtak, halavány északi fény derengett. A sötét völgytorokból komoran bukkant elő az országút és lomhán kígyózott tova a dombok és hegyek között; itt-ott fehéren csillogott az is, másutt meg csak azokról a kék árnyékokról lehetett felismerni, amelyeket a magas hóperem vetett.