Téli verőfény [antikvár]

DÖMZSÖDI VITÉZ Hullottak már a vadgyümölcsök, amikor ez a történet valahol a szellők között megfogant. De mi emberek azt nem is sejtettük. Inkább azt gondoltuk, hogy egy ilyen őszi napon, amikor barnán és piros foltokkal csak ül és gondolkozik az idő, szellőnek és történetnek eszébe sem jut megfoganni. Estefelé azonban már kezdtünk valamit gyanítani. A levegőben ugyanis halovány színváltozások estek, a fákról sürgetés nélkül kezdtek hulladozni a megmaradt levelek, s a leszálló nap buzgón festette az összegyűlt felhőket. Dónát éppen akkor lépett ki a házból, a műhely ajtaján. Tömzsi fiú volt, kerekfejű és barna. Gyaluforgács pilledezett a ruháján s gazdagon látszott a fűrészpor is rajta. Nagy nyugalommal, lassan haladt az udvaron keresztül, minek a végében négy festett szék nézte sárgán a búcsúzó napot. - No, megszáradtatok-e? - kérdezte Dónát. A mutatóujjával megérintette a négy széket. - Meg hát! - felelte helyettük. Kettőt megfogott, hogy béfelé indítsa őket. Ahogy felemelte a két széket, szeme a festett felhőkre esett, majd a következő pillanatban szél futott rá, mely a fűrészport és a gyaluforgácsot rajta megtámadta. Hirtelen szél volt, hószagú és karmos.