Temetés [antikvár]

Részlet a műből: "A KÉP Ketten mentek az elhagyatott poros országúton. Két férfi. Lábuk nyomán apró porfelhők szakadoztak fel a mozdulatlan levegőbe, és még akkor is a föld felett lebegtek lassan szétterülve, ritkulva, mikor már rég a látóhatár szélén jártak. Két napja mentek együtt. Két napja, hogy találkoztak. Köröskörül az út mentén learatott táblák, hőségtől repedezett szántóföldek. Sehol egy szalmakazal, fa, távoli ház. A nap kegyetlenül sütött az égen, kíméletlenül lövellte sugarait a kiégett tájra. A hátizsák kopott szíja vörösre dörgölte az alacsony szőke ember izzadt vállát. A magasabbnak vörös karikák vibráltak szeme előtt az út porában. Menni kell előre ezen az őrjítőén szürke, unalmas úton, mert nincs visszatérés. Talán estére találnak vizet, de lehet hogy csak holnap. Mindegy. Nem szabad visszafordulni. — Meleg van. — A hátizsákos megtörölte homlokát; kezefején elnyúlt szőrök sávja 5"