Térdről a világ [antikvár]

ÉLETRE ITELVE Az édesanyja karjában ücsörgő gyermek halványkék szeméből sejtelmes bizakodás sugárzott. A díszkeretes kép előtt álldogáló lány pulcsija zsebébe mélyesztette kezét, és a hófehér fejkendőt viselő fiatalasszonyt figyelte. Öröm és bánat titokzatos forrását kereste a tekintetében. - Kislány korodban is sokszor ugyanígy csodáltad ezt a képet. A misereverendájától megszabadult plébános összekulcsolt kézzel megállt a lány mögött, és kissé előrehajolva szemügyre vette a festményt. Őszülő halántékán ezüstösen ragyogott a kristálycsillárok visszaverődő fénye. - Igen Mindig lenyűgözött. Annyira hogyan is mondjam élethű. Amíg nézem, mindvégig az az érzésem, hogy bármelyik pillanatban bármelyikük megszólalhat Egészen elüt a többi festménytől, amit valaha láttam. Rejlik benne valami megfoghatatlan, körülírhatatlan vonás, ami az egyszerű képből remekművet teremt A pap bólogatva hallgatta. - Emlékszem, mennyit zaklattam szegény Anna nővért, hogy árulja el, ki készítette, mire ő csak unottan vonogatta a vállát. Az öreg sekrestyés egyszer azt mesélte, hogy egy idegen festő műve, aki a második világháború előtt, alatt vagy után nem emlékszem már pontosan a templomunkban keresett menedéket, és hálából a rejtegetéséért ezt a képet