Teremtés és szolgálat [antikvár]

Egyszer volt, hol nem volt A 60. érettségi találkozómra levittem Békéscsabára Zsiga fiamat, a mára már 54 éves kertészmérnök Dr. Csoma Zsigmondot és Gergelyt, a szobrászművész és csángókutató 52 éves fiamat magammal. Kisfiúként ők még nyaraltak Csabán, voltak gyermekkori élményeik. A találkozó délelöttjét is végigülték. Majd hanyatt estek, hogy mennyi minden volt anyjuk életében, amiről ők eddig soha nem hallottak. - Nahát Anyám! - bámulnak rám többszöris. - Ez úgy volt? Soha nem mesélted! - Hahotázva néztem vissza rájuk. Érthetetlen, hogy nem mindjárt anya voltam, hogy mama, sőt dédmama? Hogy nem születtem azoimal Csománénak? Hogy Forgács Emmaként volt egy előző életem is? Régen volt ugyan ez a gyermekkor, de volt, csak elsüllyedt. Sorban meghaltak szüleim, Édesapa és Édesanya, egyetlen testvérem is, Jóska. Nem köt már semmi reális kötelék Békéscsabához. Haláluk óta ezek a drága emberek már csak az emlékezetemben élnek, tesznek-vesznek, beszélgetnek. Amíg én élek, ök is lesznek. Őrzi őket a tudatom. Másoknak sajnos láthatatlanok. Én nagyon igyekszem tudatosítani népes famíliámban - 5 fiam van, 11 unokám, útban a harmadik dédunokám - ezt a 70-80 év előtti csabai életet, de ezek a mesék csak zanzásított töredékei armak a színes, hangos, végtelen filmnek, ami a belső mozivásznamon bármikor látható, megállítható, esetleg nagytotálban kivetíthető, továbbpergethetö, megismételhető. Mindig elámulok, ha valaki unalomra panaszkodik. Hogy lehet unatkozni? Nekem arra soha nem volt időm, sem kedvem! Az.emlékezetem tele van bármikor előhívható, összefüggő képsorokkal, párbeszédekkel, monológokkal, valaha látott, bebarangolható tájakkal, valaha hallott, megrázó élményt nyújtó zenével.