Tétova szárnyak [antikvár]

Részlet a könyvből: Tavasz-utón, vagy nyár elején, - lehet így is, úgy is nevezni - egész különlegesen öleli körül a levegő az emberi testet. Ez az a levegő, amit nem is érez az ember, mert már nincs meg benne a tavasz csodás frissesége és nincsen benne a nyár bágyasztó forrósága. Ez a levegő párás, és a nap opálos lágysággal süt keresztül rajta. Semmi sem kifejezett, vagy kimondott, minden csak olyan körülbelüli ilyenkor. Ha néha egy-egy élénkebb széláramlat nem rázná fel, az ember még azt is elfelejtené, hogy él. Ilyenkor délelőtt csak nagyon kevesen üldögélnek a parkban, mert az egész kicsi gyermekeket még nem hozzák le rendszeresen levegőzni a kisasszonyok, vagy a szülők, - az ifjúság pedig iskolapadokban görnyed; a tanítás csak hetek múlva fejeződik be. Hiszen még csak tavaszutó van, vagy nyár eleje. Nagyon elegáns idősebb úr sétál lassú léptekkel a park szecessziósán kanyargós útján és élvezi a nyugalmas néptelenséget, néha pedig hiányzik néki, hogy nem tud elbeszélgetni valakivel. Ez a finom megjelenésű, őszülő férfi: híres író. De nemcsak híres, hanem nagy író is; a nemzet és az európai szellem elismert nagysága. Gondolatai a művészet és a filozófia életszemléletei között mozognak. Innen van az, hogy megjelenése olyan szembetűnően előkelő. Nem a tökéletes ruha teszi ezt és nem az a mód, ahogyan azt viseli, hanem az összhang, ami arckifejezéséből árad. Igy van ez, ha valaki nyugodt, zavartalan életre tekinthet vissza.