Tévesztett utakon [antikvár]

Részlet: Hűvös őszi szél sivitott végig a hervadó, díszében megtépett természet felett. A galyak s száraz ágak recsegése úgy hallatszott, mint valami távolról erre verődött szomorú kesergés, hogy most haldoklik a nagy természet. Lucskos, sártengerré változott az út, melyen sűrű, szennyes pocsolyák rettenetes sivár képet mutattak. Az utak néptelenek lettek s ha egy-egy árúval megrakott szekér haladt végig a sártenger között, a szegény vonóállatok fáradt nyögésével telt be a csipős, hideg levegő. Az est betakarta a gyárvárost. A nagy telepen kigyúltak az ívlámpák s gyenge fényt szórtak szét az óriás terület felett, mely szegényes munkáslakóházakkal volt sűrűn beépitve, olyan egymás mellé helyezve, mintha a hideg ellen fa hiányában egymás melegöket akarnák felfogni. Az apró házak közül csak a nagy kastély emelkedett ki büszkén, nagysággal, melyben a tulajdonos és hivatalnokai laktak.