Theodora/Jusztinianusz [antikvár]

BOLDOG KORA NYÁRI REGGEL, TAVASZI NAPÉJEGYENLŐSÉG IDEJÉN 1. Bárhogyan alakul - úgy olvassa ezt az opuszt kedves barátném, mint egy hosszúra sikeredett széljegyzet sorozatot valamihez, ami megírhatatlan, határtalan és legyőzhetetlen. Csak gondolkodni lehet felőle. Azt is inkább képekben, mint szóban. De mivel festeni nem tudok, filmet készíteni szintúgy nincs módomban - hát leírom belőle azt, amit lehet. Bocsássa meg kérem, ha itt-ott enciklopédikus lennék vagy analizáló; túl emelkedett vagy éppen fordítva: durva. De hát ilyen vagyok magam is, analizáló, enciklopédikus, olykor bizony durva. És ami mindebből kifelé látható, az egy szárított fügefejű ügyvéd profilja, aki vagyok, aminthogy tudja is. Ám maga többet is tud, azt is tudja, hogy ki voltam. Tehát bocsássa meg; ámbátor: mindent szabad, mondja bennem valaki, mindent szabad, ha él az a csillogó remény, hogy miután végigbogarászta soraimat, vet Önben csak egyetlen szikrát a végtelen. Szabad, szabad, szabad! Szabad panorámikusan írni, mérsékelt tébollyal, szabad felkelteni a rémületet - ami mostanában elfogott, félve attól, hogy úgy járok, mint a kónyi bika, mikor a falu templomtornyán kivirágzott a gaz. A bíró felvitette a toronyba a cigánnyal a falu bikáját. - Legeltesd le a gazt!