Tinta és tus [antikvár]

Most, amikor annyi év után megint mint újságíró bukkanok fel, mielőtt tollamat bemártanám a tintába, engedjék meg, hogy visszapillantsak a múltra, belenézzek a jelenbe - az anyagba -, és belenézzek magamba.Mikor a történelmi vihar, 1940-ben, elsodorta a "Brassói Lapok"-at, elsodorta azt az írói kiállást, illetve annak lehetőségét is, melynek szerény pózában úgy véltem, egy magasabb, emberibb célt szolgálok. Reménytelen igényeim voltak, hát letettem az írói tollat. Sajnos, a mi külön viharunk éppen a fizetés előtt pár nappal tört ki, úgy, hogy haladéktalanul el kellett indulnom a megélhetés rögös útján. Tanácstalan, járatlan, élhetetlen voltam. Mikor barátaim, ismerőseim egzisztenciát teremtettek maguknak, én még kábultak ténferegtem. Végül is a forgalmi adóhivatalban gyakornoki állásra érdemesítettek. Ez a forgalmi adóhivatal valami olyasféle intézmény volt, mint az idegen légió. Az utolsó menedék. Volt itt elcsapott színész, kisiklott esztéta, lecsúszott dzsentri, idült alkoholista, lágyuló agy és zsugorodó máj. Én képviseltem az irodalmat. Hát ide kerültem.