Titkolt teher [antikvár]

Mariannak ez a nap furcsán, idegesen kezdődött, mint az eddigiek. Az oktatók, és a diákok türelmetlenül várták az utolsó évfolyam végét. Várták a diplomaosztást, várták a nyara. A szőke, természetes göndör hajú diáklány valahogy ma feltűnően szétszórt volt. - Bal lábbal kelt fel, legyintettek kezükkel a reggeli zuhanyozás alatt a diáktársak, s azután tovább már oda sem figyeltek az egyébként zárkózott lányra. Eltört az ivópohara, s amíg a mosdó kövéről szedegette az üvegcserepet, megvágta az ujját. Kisgyerek korától csendes, szófogadó gyerek volt, soha semmi csínytevésben nem vett részt, de ennek ellenére volt egyfajta makacsság a természetében, amit úgy lehet nevezni „csak azért is megmutatom." Gyerekkorában egyfelől fogták a kezét, tLilságosan féltették, másfelől ami a mai világban ritkaságnak számít, tapasztalatlan volt. Jóllehet ezt látta, érezte az alacsony, barna, hullámos hajú férfi is, aki már jó ideje kerülgette, noha eddig mégcsak futólag beszélgettek egymással. Hosszabb ideig ugyanis a közelébe férkőzni nem tudott, mert Mariann, és vőlegénye Iván érettségi óta együtt jártak. A lánynál egy évvel idősebb, tanárnak készülő fiúval, már hat hónapja jegyesek voltak. Iványi Iván maga volt a nyíltság, a becsület. Iván jól ismerte azt a másikat. Egy városban, sőt egy utcában laktak, egy iskolába jártak. Az a barna férfi pár évvel volt idősebb nála. Egy ideje sejtette, hogy szemet vetett a menyasszonyára, ezért nem egyszer figyelmeztette a lányt: - Kérlek, vigyázz Károllyal! Ha hálójába kerülsz, onnan nehezen tudsz kievickélni! Önzetlenül soha nem cselekszik. Egy hazudozó, s ha úgy kívánja az érdek, mindenkin átgázol. Használd vele szemben a józan eszed! Te nagyon okos lány vagy! En nagyon szeretlek Mariann! Az életemnél is jobban szeretlek! Féltékeny azonban nem vagyok! Nem a féltékenység beszél belőlem, hanem a féltés. Szemben állt menyasszonyával, míg mindezt elmondta. Jobb kezével felemelte a lány állát, és próbált annak a szemébe nézni. A rövidszoknyás, karcsú, alacsony termetű lány nem nézett rá. Lesütött szemével a fiú pólóján lévő mintát bámulta. Iván megcsóválta a fejét. - Tehát jól sejtettem! - mondta szomorúan, és elengedte a lány állát. Két karjukat leengedve, szótlanul tették meg azt a kétszáz méter távolságot, ami a kollégium kapujáig, még hátra volt.