Titkos feljegyzések 1949-1958. 1. [antikvár]

Nemzetünk történelmében a balsors sem a mi életünkkel kezdődött el, hiszen csak közvetlen elődeinkre kell gondolnunk. Babits Mihály is élt egy kort, amelyben a Haza, Szabadság, Béke, Testvériség szavak ugyan előfordultak, de tartalmukat kicserélték, és az igazságot megkezelték. És Szabó Dezső is megfújta már egyszer a trombitát az „Egy nép elnyelésének művészete" című munkáj ában a „farkas-papok" ellen, akik új „bálány-vallást" töltöttek a birkákba, hogy felfalhassák azokat. Semmit sem túlzok azonban, ha azt mondom, hogy a mai balsorsunkban mégis van valami más, mint elődeinkében volt. Nemcsak az attól eltérő helyzetű, összetételű, minőségű nemzetközi idegen uralom okozta izgalom teszi mássá a kort, hanem a befelé feszítő és elnyomó nagyhatalmak közt a világban dúló ellentmondások. Egyszerűbb eligazodni a tények közelről szenvedett keleti zűrzavarában. Itt minden ellentmondásban van mindermel: a szó a tettel, a tett a szóval, kisnépek a naggyal - amely maga alá gyűrte őket a nagy birodalom és az egypárt saját kebelén belül. Feje tetején áll a keleti piramis, amikor állami jelszóként hirdeti csahosa: „Anyának szülni kötelesség, leánynak dicsőség!", s ha a mai gazda ehnegy a dűlőn a talált dió mellett, nem veszi fel, nem ülteti el, mint az ő apja tette, aki tudta, hogy ezzel majd a fiát boldogítja! Nem személyeskedő adatokat rögzítek. Embertípusokat, jelenségpillanatokat ragadok meg. Sem egy ember, sem egy szerv, sem egy nép nem ítélhető meg egyetlen helyzetképem alapján: az egész könyv vissza-visszatérő képei azonban erre a korra látáshoz segítenek. Az izgalmakkal, melyeket e munkával a Békés megyei ÁVO-székháztól néhány száz lépésnyire a Tessedik utca elején lakva átélek és permanensen gyötrő fájdalmaimmal megajándékozom az utókort. Virágh Ferenc