Titokkazal [antikvár]

Vígh Katalin: Ha címkét kellene a könyvre ragasztani megkönnyítendő az olvasónak a tájékozódást és a választást, a legtalálóbb stílus megjelölés e kötet írásaira nézve talán az lenne: mágikus realizmus. Indokolná ezt az, hogy a szerző egyben pszichiáter lévén, elemzi szereplői problémáit, helyét a világban, miközben ehhez a tisztánlátáshoz különleges, mágikus színezet társul. Szép írások ezek a szó legigazibb, legegyszerűbb, de semmiképpen sem felhőtlen és rózsaszín értelmében. Szépek a szavak, a szóképek, a mögöttük húzódóérzések és gondolatok, akár szelíd boldogságról, vagy kínzó fájdalomról beszélnek, szépek a tájak, szépek az emberek, mert az esendőben és a szenvedőben is lehet szépség, szép az érintés és a hangulat, ami olvasás után marad. Az írások másik jellegzetes jegye a nőiesség. Ez azért fontos, mert nem a témaválasztásban és a gondolatiságban jelentkezik - az egyetemes marad, s ez így van rendjén -, hanem a stílusban, a hangvételben: a metafórák, hasonlatok szintjén, hisz az írónő olyan képeket láttat, amiket csak egy nő képes láttatni a maga elemi női, sőt anyai énjével; s az érzelmi reagálások szintjén, hisz a nők egészen más típusú érzékenységével fordul a világ felé. Varga Pál: E kötet azt az üzenetet hordozza, hogy amit megélünk, az életünk része. Pontosabban: életünk annyi, amennyit megélünk belőle. Ez némi biztatást jelent, mert arra a szabadságra emlékeztet, amelyről mindennapjaink korlátai között már-már meg is feledkezünk.