Tizenkilencen [antikvár]

Kiadói borítója kopottas, szélei szakadozottak. Előzéklapján ajándékozási bejegyzés.
A polgárháború alatt megjelent és a polgárháborút ábrázoló irodalom számtalan, eddig soha nem látott embertípust mutatott be és olyan harcokat ábrázolt, melyekhez hasonlókat nem igen ismer a világtörténelem, de ez az irodalom mégis bizonyos fokig sematikus volt. A legtöbb fiatal szovjet író úgy ábrázolta a polgárháborút, hogy aki velük van, a szovjet néppel, az feltétlenül jó és igaz ember, annak kizárólag jó tulajdonságai vannak és aki ellenük van, az nem lehet megtévesztett ember, hanem az feltétlenül gonosz ember, aki kivetkőzött minden emberhez méltó tulajdonságból. Polgárháborúnak ez a fekete-fehéren való megfestése érthető és indokolt is volt a harcok idején. De a harcok elmúltával ez a módszer idejét múlta, hiszen nem magyarázta meg maradék nélkül a lejátszódott eseményeket és nem adott lehetőségeket arra, hogy megismerjük belőle a szovjet népet minden erényével együtt és minden, a hosszú elnyomatás következtében kifejlődött hibájával. Fagyejev nem hamisítja, nem szépíti a valóságot. De a valóság mély ismerete derűlátóvá teszi. Tudja, hogy a szabadság eszméi legyőzhetetlenek és tudja, hogy a szabaddá tett ember megváltozik, fejlődik és megváltoztatja a világot, amelyben küzdeni kell. Fagyejev regénye összeomlással végződik. A hősiesen harcoló partizán csapat megsemmisítő vereséget szenved. De a nagy művész úgy ábrázolja a vereséget, hogy egy pillanatra sem kételkedhetünk abban, hogy a szabadság eszméje végső fokon, minden erővel és minden ellenséggel szemben győzedelmeskedni, fog.