Tőled függ [antikvár]

"Turkál a lemezei között, kívánja a zenét, ujja végigfut a tasakok bordáján, kiemeli a Brahms Elsőt, megvan, most megy majd az írás, először azonban levelet fogalmaz Raffael Mártának, bocsánatkérés, magyarázkodás, csak legyen valaki, aki az ő testét is kívánja, valaki, akivel reggel megint hálátlan lehet, nem számít válaszra, talán csalódna is, ha a lány visszajönne, aztán összegyűri, ropog a papír a tenyerében, az ablak előtt áll megint, a sötét kertet figyeli, most kell döntenem, folytatom-e a regényt vagy sem, százéves örökölt, a sejtjeibe épült félelmek fészkelődnek benne, fél a bukástól, a sikertől, minden ami befejezett, veszélyt hordoz magában, nem szívesen gondol a jövőre, nem készít terveket, egy pohár konyak, az üveget már fejtetőre kell állítania, hogy az utolsó csepp is a nyelve hegyére gördüljön, az ablak előtt elrohannak a kifutópálya fényei, a felszállás sikerült, távolodik a földtől, amelyen sohasem tudta megvetni a lábát."