Toinette vagy Dubarry grófné a huszadik században [antikvár]

Részlet a műből: "Toinette fáradtan kapaszkodott felfelé a nyikorgó falépcsőn. A második emeleti fordulónál ott állott Kerbellan Dáriusz; fehér fogsorral mosolygott és szó nélkül a kezébe nyomott egy pici csomagot. A negyedik emeleten Rosalie, a szobalány várt már a friss ágyneműre, amelyet Toinette két karral magához ölelve cipelt felfelé. Toinette tehát folytatta fáradságos útját, átadta az ágyneműt Rosailenak, segített neki a felhúzásnál, cserébe kapott néhány jóindulatúan mogorva megjegyzést és csak akkor bontotta föl a kis csomagot, amikor megint fáradtan sietett lefelé a lépcsőn. A lélekzete elállott. A fehér papirosban egy pár rózsaszínű selyemharisnya volt. Toinette szédelegve várta az estét. Három hónappal ezelőtt vette volt Julie néni magához. "Küldjtek fel Toinette-et hozzánk. Nálatok egy szájjal kevesebb, amelyet tömni kell. Itt pedig, ha rendesen viseli magát, mindent ő fog örökölni". Azóta Toinette minden este fáradságtól sajgó tagokkal ült le a vacsorához, és miközben Auguste bácsi - aki egész nap dominózott egy szomszéd kávéházban és néha egy-egy borüzletet kötött - változatos élményeit beszélte el Julie néninek, többnyire lecsukódott a szeme. Ma éber volt és nyugtalan. Néha odanyúlt a melléhez és a flanellblúz alatt eltolta egy kicsit az összehajtogatott harisnyákat, hogy a selyem siklását érezze a bőrén, sietve perdült a sajtért és a feketekávéért és türelmetlenül nézte az óramutatót."