Tökéletes férfi I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Néhány évvel ezelőtt kis könyv látott napvilágot, melynek ez volt a címe: „A zarándok tarsolya". Névtelen szerző eredeti aforizmái, megtört szív szemérmes vallomásai voltak ebben a könyvben. A szerző nem akarta elhitetni a világgal, hogy új dolgokat mond. „Új gondolataink holt szivek ajtaján kopogtatnak", mondotta; és ez a vallomás kétségtelenül elárulta, hogy az ifjúság már messzire távozott mellőle, hogy már régen elmúlt az az idő, amikor még féltékeny volt az elődökre. A sorok felett, mint félig elfojtott sóhajtás, lebegett a vágy a szellemi kérkedésnek amaz időszaka után, amidőn az eszmék, amelyek felkeresnek bennünket, szűzi kar öleléséhez akarnak hasonlítani, és esküdöznek, hogy mi vagyunk az első, az egyetlen; - mi pedig elhisszük ezt a fogadkozást. Ime egy mondata, amely a nőkről való vélekedést mutatja: „Azt hiszem, a nő lesz az utolsó lény, amelyet a férfi civilizálni tud." Képzelhetjük, hogy a hölgyeket meglehetős izgalomba hozta nemüknek ez a sértő lebecsülése.