Töltik az időt [antikvár]

Részlet a könyvből: "(Sárga vaskorlát kerítette a négyzet alakú kis teraszt. Itt henyélt nyugszékben. Fakópiros volt a terasz cementlapja, ugyanilyen fakópiros csík futott végig a nyugszék elkoszolódott vásznán szélről kétfelől, de a csíkokat jórészt lefedte a lány testén levő sötétzöld sort meg a szegődíszítéses fehér selyemblúz. Egymás hegyén-hátán egy pár nyomorékra taposott félcipő hevert a nyugszék előtt. Délután volt. A lány lábszára mint két csupasz oszlop villogott a lenyugvó nap langyosan csiklandozó sugarában. Kényelmetlenül feküdt. Maga alá húzta a lábfejét. Bal sarka kilátszott a far domború karaja alól. Valami feltörés frissen gyógyult hege rózsállott az Akhillesz-ínján. A furcsa fekvés ívet görbített a hátgerincére, és ez kissé kidomborította a keskeny, körteemlős mellkast. Sovány, még zsírréteg nélküli bordák sejlettek a simuló blúz alatt; ez a soványság mégis erőt ígért, későbbi húsos fejlettséget, mint ahogy deréktól lefelé máris asszonyos, Maillol-szoborra jellemző tömörségbe módosult a csípő és a comb. A lány ölében nyitott könyv lapult, a cím- és hátlapjával felfelé. Megunta az olvasást, a feje mögé dugta a karját, és nézte a virágzó fákat a kertben. A meggyfa olyan volt, mint a keményre vert tejszínhab, de a cseresznyefa laza, elbarnult fehérségét már megtörték az újdonsült sárgászöld levélrügyek.)"