Történelmi miniatürök [antikvár]

Strindberg. A mult század utolsó évtizedeiben, az egymással szemben álló világszemléletek meghasonlása közepette, egész írói nemzedék keresi irányát. A meghasonlott művészegyéniségek között legtragikusabban problematikus a Strindberg jelleme, akit akkor a nagy irodalmi forradalom, a naturalizmus harcosai között, Ibsennel együtt vezetőként emlegettek, mint a skandináv lélek képviselőjét az új szellem megnyiltkozásában. Minden kor, ha gondokozóit, akik nem férnek a megszokott formák közé, valamely irányba be akarja sorozni, a legáltalánosabban elfogadott névvel jelöli; nem látja még, hányféle irányba verődnek szét a sugarak az új gyújtópontból. Sem Ibsen sem Strindberg nem voltak a francia szellem meghatározása szerint naturalisták. Ibsen egyenesen a romantikából indult ki és oda is tért vissza, Strindberg pedig, ha első műveiben közelebb is áll a franciákhoz, korán eltér művészi elveiktől, mert mindig elvont, sőt ethikai problémák izgatták; lélekanalízise már a Vörös szoba alakjainak jellemzésében sem felel meg a naturalizmus objektív követelményeinek (1879).