Történetek a faluból [antikvár]

A szegletkő Egy pirkadó nyári reggelen, mikor még a Nap is csak vékony sugaraival nyújtózkodott a dombok mögül, apám lépett be a kisszobába. Keskeny szemekkel, torzonborz ábrázatommal épp akkor érkeztem vissza álomországból. Nem értettem mit akarhat, hiszen sosem jött be hajnalban ébreszteni. - Jössz-e velem a búzába kincseket keresni Gyurka? Nagyra nyílt tekintettel néztem rá és azon nyomban kipattantam az ágyból. - Már hogyisne mennék kincseket keresni édesapámmal - mondtam, s már a ruháim után kapkodtam. A kincskeresés volt az egyetlen dolog, amihez bárhol, bármikor volt kedvem. Akár éjszaka, akár hajnal volt, nekem nem számított. Ilyen alkalmakkor apám mindig mesélt nekem mindenféléről, legtöbbször olyan történeteket mondott, amit ö is úgy hallott a nagyapjától. Ezért aztán nagyon szerettem vele menni. Nem volt olyan alkalom, hogy ne találtunk volna valami „kincset". Emlékszem, egyszer patkóra bukkantam, amit otthon kifényesítettem, s mind a mai napig a legértékesebb kincsként őrizgetem. Gyakran találtunk régi pénzérmét vagy tavasszal agancsokat. Szerettem ezeket a kincseket, de még jobban szerettem azt a pillanatot, amikor felfedeztem őket a