Történt Franciaországban [antikvár]

Részlet a könyvből: "Bizonyára örülni fogsz - írta Madame Séverin -, ha megtudod, hogy beszéltem apádnak a házasságodról. Nagyon gondosan választottam meg az időt, mult vasárnap este, miután a kávéját megitta. Chopint játszottam neki, újabban nagyon szereti Chopint, Beethoventől teljesen eltávolodott. Az utolsó két hét alatt sokkal jobban volt és azt gondoltam, legjobb lesz kihasználni az alkalmat, hátha megint rosszabbodik az állapota. Egészen nyugodtan fogadta a hírt, csak egy kicsit csodálkozott azon, hogy nem Te magad írtad meg. Nem mondtam meg neki mindjárt, hogy Renéé milyen származású, csak fokozatosan beszéltem arról, hogy szülei mindig külföldön éltek és hogy anyai dédanyja idegen volt. (Ez igaz, nem? Pillanatnyilag nincs kezem ügyében a leveled.) Amikor idáig jutottam, hirtelen azt kérdezte (tudod, apád mindig kitalálja azt, amit az ember titkolni akar előtte): - Remélem, nem néger? - Persze, rögtön azt feleltem, hova gondol. Renéé dédanyja, úgy tudom (azt is megmondtam, hogy nem vagyok benne egészen biztos) abból a nagy, harcos népből származik, amely a latinokkal a múltban, békében és háborúban olyan szoros szövetségben volt. Ez nagyon megnyugtatta, azt felelte, hogy akkor rendben van, én pedig mindjárt témát változtattam, de az este folyamán később megint azt mondta, mintha egész idő alatt ezen gondolkozott volna: - Óh, igen, hát akkor azt hiszem, rendben van. - Kissé zavarba hozott, hogy másnap, lunchnél mindenki előtt azt kérdezte: - Egészen fekete Pierre felesége, vagy csak barna? (Tudod, drágám, nem így gondolta, csak hát ő néha furcsán fejezi ki magát.) Persze rögtön másról kezdtem beszélni. Aztán később még ezt mondta: - Az én anyámban is van tatár vér. - Nagyanyád ezen nagyon méltatlankodott. Alig vártam, hogy a lunch véget érjen és fölmenjen a szobájába pihenni.