Trió [antikvár]

2017. december 4. Reggel Nina egyszerűen levegőnek nézett. Mielőtt befordult volna az egyik kennelbe, a pillantása lepergett rólam, mint a vízcseppek az esőkabátomról. Úgy esett, mintha dézsából öntenék. Feltűnt a sápadt bőre és a fejére húzott kapucnija alól kilógó fekete haja. Túlméretezett gumicsizma volt rajta, a kezében hosszú locsolócső. Mintha megcsapott volna az áram, olyan volt látni őt, ötszázezer voltos feszültség, egyenesen a gyomromba. Harminc Idló száraz kutyaeleséget hoztam. Havonta jövök, de a menhelyre sosem lépek be. Hallom, de nem látom a kutyákat, kivéve, amikor valamelyik sétáltató elvisz előttem egyet-egyet. Az adományként hozott zsákok a porta előtt sorakoznak a földön, és mindig ugyanaz a magas, borostás fickó segít behordani őket a bejáraton túlra, ahol a következő feliratok olvashatók: HA MAGÁRA HAGYOD, MEGÖLÖD, illetve KÉRJÜK A KAPUT BECSUKNI. Évente kétszer - mindig a karácsonyi és a nyári vakáció előtt, de sohasem ugyanazon a napon - pénzt is dobok be a menhely postaládájába. Névtelenül, fekete filccel annyit írok csak a borítékra: NINA BEAU SZÁMÁRA. Nem szeretném, ha rájönne, hogy tőlem van a pénz. Igazából nem az állatoknak szánom, hanem neki, igaz, úgyis az állatokra és állatorvosra költi az utolsó centig. Azt akarom.