Tündöklő lányok [antikvár]

Harper 1974^ július 17.Rámarkol a sportkabát zsebében rejtőző narancssárga műanyag pónira. Izzadtan csúszik a tenyerébe. Itt épp nyár dereka van, és túl van öltözve ehhez a hőséghez. De már megtanulta, hogy erre a célra mindig egyenruhát öltsön, leginkább farmert. Hosszú léptekkel halad, olyan ember határozott lépteivel, akinek valahova oda kell érnie, hiába sánta. Harper Curtis nem totojázik. És az idő nem vár. Kivéve, ha épp m.égis.A kislány törökülésben kuporog a fűben, csupasz térde madárkoponya-mód fehér és csontos, zöld fűfoltok sötétlenek rajta. Felnéz, amint meghallja a férfi léptei alatt csikorogni a kavicsot, és a fickó csak annyit lát, hogy a koszos, kusza tincsek alatt barnán csillan a szeme, aztán a gyermek már nem is törődik a jövevénnyel, lehajtja a fejét, teszi tovább a dolgát.Harper csalódott. A lány felé menet úgy képzelte, kék lesz a szeme, kék, mint a tó messze kinn, ahol már mély, ahonnan nem látni a partot sem, ahol már úgy érzi magát, mintha az óceán közepén lebegne. A barna olyan rákhalászós szín, mint a sekélyesben felkavart iszap, amiben szart sem lát az emher.- Mit csinálsz? - kérdezi, és vidámságot csempész a hangjába. Lekuporodik a lány mellé a kikopott fűbe. Komolyan, még sosem látott ilyen őrült hajkoronát egy gyereken sem! Mintha külön bejáratú portölcsér pörgette volna meg, az, amelyik a körülötte heverő ösz-szevissza szemetet is ideszórta. Egy halom rozsdás konzervdoboz, egy oldalra billent, törött hiciklikerék, elálló küllőkkel. A kislány7^iWi