Tutuka [antikvár]

Én már megittam a kenyerem javát. Ez a könyv mégsem egy egész életmű, csupán egy műélet fele. Minden sorát taxiban írtam le. A város teljes területén. Munkámban sokan zavartak. De mihelyt megszabadultam 1-4 utastól, feledtem a fuvart forgalmastól, utastól. És folytattam a körmölést. Látástól váltásig. A térdemen. Műanyag lapon. Alátét-alapon. Amit így füzetekbe firkáltam, újabb irkákba irkáltam. Hogy képesített hölgyek gépesíteni tudják. Én géptelen vagyok rá. Négy titkárnőt fogyasztottam el. Bemutatkozásul színt vallok technikai szintemről. Korán ébredek. Lenyomom a csergőóra gombját. Felgyúl az éjjelilámpa. Kikászálódom. Csörög a vekker. Gombnyomásra indul a tévé. A képernyő vibrál. Televibrátor. Az elektromos fogkefém gombját hiába nyomkodom. Lemerült az elem. Áttenném a villanyborotvából. Ha találna. Benyomom a kenyérpirító gombját. Kipattan a biztosíték gombja. Hiába gombolom ki a pizsamanadrágomat: a budi töksötét. Inkább felöltözöm. És gombolkodom, tehát vagyok. Beszállok a felvonóba. Megnyomom a gombot. Fennebb visz egy emelettel. Elvégre nem levonó. Beülök a taxiba. Van időm tanulmányozni zsebtelefonom gombjait. Üzenni szeretnék. A készülék minduntalan valami pikáns kódot követel. Üzenem a gyártóknak... Beszáll az utas. Megnyomom a kasszagombot. Felcsendül a rádió. Fuvar után ebédszünet. Automatánál. Gombot nyomok: kijön a kávé. Megiszom. Gombot nyomok: kijön a második fogás.