Tüzes cipőben [antikvár]

Részlet a könyvből: Dadus - 1944 március 15. szerda Melegen süt a nap. szaladok lefelé a hegyoldalból. Ma is úgy futok megvastagodott bokámon, mint sok évvel ezelőtt, iskoláslány koromban. Hajam kócosan lobog. Akkor nemzetiszínű szalagot kötöttek két hosszú copfomba, fehér mullszoknyát, ingvállat, fekete bársonypruszlikot adtak rám, zöld selyemköténykét kötöttek elém, mellemre kokárdát tűztek. Én mondtam az iskolában az ünnepi verset: "tudjátok-e mi a haza?" Vajjon tudom-e még? Szóról-szóra fújom. "Az a hajlék, hol születtünk, hol a dajka altatóan dúdolgatott dalt felettünk." Eh, minden izén bőgök, mint nagymama a drága, aki írt, ha rossz bizonyítványt hoztunk haza, sírt, ha jó bizonyítványt hoztunk. A dajka... Az én dajkám! Azt hittem, sohase válunk meg egymástól. Ő volt az én választott mamám. Az úri mamám mindig futott, akárcsak én most színházba, vásárolni, "jourba". Dadus otthon maradt velem. Alig van nap, hogy eszembe ne jutna és mennyit álmodok vele. Csak három éve, hogy meghalt. Jobban szerettem mint mamát. Talán azért is, mert oly sokat tudott dolgozni.