Tüzes kemence [antikvár]

Részlet a könyvből: Párás, homályos légkörön át ezüstre permetezve szűrődött hozzánk a napsugár. A sok elvont tudás és túlkevés életismeret zsenge, kitenyésztett növényekké serdített bennünket, akik húsz évesen szakértelemmel faragtuk meg a gót nyelv vérbő, bütykös germánságát elvékonyult, kisápadt újfelnémetre... vagy preparált emberi tagokkal aludtunk egyszobában, - de sohasem gügyögtük szemtől szembenálló elragadottságban a szót: «szeretlek» és álmunk sem volt róla, hogyan kapcsol, szorít és ránt le a férfikar. Nagyszerűen fegyelmezett ösztöneink aztán gyöngéd, fuvallatra nyíló virágzásban bomlottak ki. Az élet elé állított tilalomfákon innen, mégiscsak perzselődve az élmény, a jelentőség után való sóvárgásban, ferdének tetsző eszmények kristályosodtak ki bennünk, és ifjúi, természetadta bővelkedésben oly vívódásokra pazaroltuk érzéseinket, melyek lélektanán ma talán el sem igazodunk. Imádtuk egymást, pontosan kiépített hierarchiában. A polgárista a képzőst, a kereskedelmistát, a középiskolás az egyetemi hallgatót. Sivár falaink között, kopott barna asztalok felett és galambszínű takarók alatt, vastagszálú gyolcsfehérneműnkön a szúrós karunkat sebesre horzsoló lüszterkötényekben, ízetlen főtthús koszton... örökkön csillogó szemünk kiújuló csodának látta életünk apró eseményeit.