Tyukász Péter [antikvár]

Részlet a könyvből: A vénasszonyok nyara beköszöntött. A bikanyálas, ezüst sürgönyhuzalok délibábossá tették az egész pusztát, ha napirányt néztük. A majorosi út felől lovas vágtatott megeresztett kantárszárral. - Nyilván a kisbíró lesz... - vélekedett a bátyám bizonytalanul. A két épületből álló tanyaalkotmány udvarán hatalmas kávájú kút mellett széles vályú terpeszkedett. A kút faránál, szíkes pocsolyában leményes kácsát viritykéltek. Élőfának, vagy líceumbokornak hírét sem láttuk. A lovas vágtató robajjal ért a tanyába. Bátyámmal beiszkoltunk a pitarba, mert ha nem is féltünk, de azért az idegen elől, legkivált, ha az úrféle volt, ösztönösen elhúzódtunk, és lélekzetvisszafojtva vártuk a csodát. Mert nem csoda-e az, ha egy kietlen, pusztai juhásztanyára pantallós ember vetődik?