Üdv újra, valóság! [antikvár]

1. FEJEZETEvey úgy vánszorgott át a napokon, mint egy pillangó, akinek tövestől tépték ki a szárnyait. A csodás repkedés újdonságától váratlanul és durván fosztották meg, és a különleges érzések adta új látásmód, a felszabadultság és boldogság varázslatos élménye után most szinte vonszolta magát a korábban ismerős és megszokott porban.Attól kezdve, hogy szombat este otthagyta Dominicot a teraszon, a lelke helyén egy kiürült hangár tátongott. Miután bement a házba, csak kábán téblábolt a folyosón, és már az illem sem tartotta vissza attól, hogy benyitogasson a csukott ajtókon, és egy Domi-nic-mentes, csendes fürdőszobát találjon magának. Másodikra szerencsével járt, és egy elegánsan berendezett hálóhoz tartozó fürdőbe zárkózott. Gépiesen rendbe tette magát, megigazította a bőgéstől szétkenődött szemfestékét, majd sokáig nézett farkasszemet élettelenül fakó tekintetű énjével. Az az utolsó, megalázó szó visszhangzott a fejében: sajnálom". Egyáltalán nem akarta, hogy Dominic sajnálja. Arra vágyott, hogy a férfi viszontszeresse, és a két érzés közötti fényévnyi távolság miatt még az sem érdekelte, azt sajnálja-e Dominic, hogy már másra vágyik, vagy azt, hogy ilyen aljas módon vetett véget a kapcsolatuknak, vagy hogy megríkatta. Csak ne sajnálja őt senki, főleg ne Dominic!Képtelen volt feldolgozni, hogy azok után, amilyen közel kerültek egymáshoz, a férfi ilyen érzéketlenül dobta félre. A mindenét lezsibbasztó fájdalom csak nem akart enyhülni, bármennyit is társalgott a tükörképével, így elhatározta, nem marad tovább a villában. Azzal a határozott céllal hagyta el a csendes szobát, hogy