Udvaros az enyészetben [antikvár]

Sosem mulasztom el, hogy Cs. Simon Istvánnak a Magyar Szó vagy más, délvidéki magyar újság, folyóirat hasábjain megjelent írását elolvassam. Pedig nem mondhatnám, hogy könnyebb lesz tőlük a szívem. De talán én is úgy vagyok, mint annak idején a nagy magyar költő, Arany János, aki egy évvel a szabadságharc leverése után Ősszel című versében így dalolt: Felhőid és zúgó szeled, A zizegő haraszt, mohar; Magános tölgy a domb felett, Bolyongó tűz, hullámmoraj - Ez, amit lelkem most kíván! Enyésző nép, ki méla kedvvel Múltján borong... Jer, Osszián, Ködös, homályos énekeddel Ez az ossziáni borongás érezhető Cs. Simon István írásain is, amint hogy tagadhatatlan a párhuzam a magyarság helyzete között a XIX. század derekán és most, a XXI. század küszöbén is. E kötet írásaiból szinte tudományos pontossággal felállítható a Délvidék/Vajdaság jelenlegi népességcseréjének kor- és kórképe. Különösen a Bánság vajdasági részének az elnéptelenedése elszomorító, mert az ottani pusztulás nemcsak az őslakosság egyre fokozódó ütemű elköltözésének, hanem a lakóhelyek - falvak, tanyacsoportok és egyes épületek - lepusztulásának, majd eltűnésének a folyamatában demonstrálódik, méghozzá igen drasztikus gyorsasággal. Szemmel látható, hogy a defenzív magatartású, folytonos visszavonulásban lévő bánsági magyarság életterének betöltésére jelenleg még mások sem rendelkeznek kellő erővel, vitalitással.