Úgy mint eddig [antikvár]

Mikor utolsó novelláskötetem megjelent, a Times ezt a címet adta kritikájának: „Úgy, mint eddig". Bírálóm ezt természetesen lekicsinylőleg mondta, de én nem így fogtam fel, sőt olyan vakmerő voltam, hogy ezt választottam címéül ennek a kötetnek, melyet most nyújtok át a közönségnek. Most, hogy már több mint negyven éve űzöm a regényírás mesterségét, úgy érzem, jóval többet tudok róla, mint a legtöbb ember. Ez alatt a hosszú idő alatt nem egy fénylő csillagot láttam feltűnni a látóhatáron. Ezek a csillagok, mint az üstökös, végigvágtattak az égbolton, hogy ideig-óráig vakítóan szikrázva, a fejünk felett ragyogjanak és aztán alábukjanak a sötétségbe, ahonnan aligha fognak újból felemelkedni. Minden írónak megvan a maga mondanivalója. Ha közelebbről vesszük szemügyre, látjuk, hogy mondanivalója nem egyéb, mint természetadta egyénisége, melyet első alkotásaiban még a sötétben botorkálva, tapogatódzva próbál kifejezni. Ha szerencséje van, ki is tudja egyéniségét fejezni. Ha még ráadásul színes, változatos egyénisége is van, hosszú éveken át bőségesen onthatja magából a legkülönfélébb, eredeti műveket.