Új csapáson [antikvár]

Részlet: HARC MéG ALUDT A VÁROS. A sűrű ködtakaró alatt meg sem moccant a csend. Aludtak a széles utcák, a nagy, behemót kő- és cementrengetegek, a felhő felé ugró új paloták, amelyeket alig világított meg az ívlámpák fénye. Mintha a köd a rendőrőrjáratok lépéseit is felfogta volna; most nem koppantak fenyegető konoksággal szeges bakancsok. Kint, a külváros szűk utcáinak útvesztőjében, a gyéren álló lámpák keskeny pászmákat szórva, vaksin hunyorogtak. Kihaltnak tetszett a világ, köd és néma csend burkolta be az apró házakat. Autó bukkand ki a sötétből lassan, óvakodva. Lámpáinak gyér, sárgás fénye tapogatta a csendet és ködöt, motorjának zúgása alig hallatszott. Ahogy tovagurult, hallani lehetett az összekoccanó acélok zörejét, mintha szuronyok s fegyvercsövek csörrentek volna. Aztán újra dermedt csend. Az utcasarkon imbolygó alakok tűntek fel a ködből, némán, hangtalanul, s éppen ilyen csendben úszott el árnyékuk a mély és áthatolhatatlan sötétben. Mintha az utca kövezete gyenge fényt lobbantott volna, kivilágosodott egy szűk pinceablak. Akárcsak egy jelre, valahonnan a baragáni pusztaságról apró rohamokban szél süvített az óriási városra. Ködűző éles szél, mely megrázta az ablakszemeket s a rosszul fűtött lakásokból kihúzta a kevés meleget is. A pincelakásban kis, vékony, idős asszony térdelt a felpockolt lábú füttő előtt. Az apró lécek lángjától 5