Új élet kapujában [antikvár]

Részlet a könyvből: "Lopott berbécshúst ettek csempészett rizskásával. A nő, mint egy fáradt etetőgép, lassan adogatta fel étvágytalanul kinyíló szájának a falatokat, míg barna szeme eltágulva legelészett a férfi mosdatlan arcán, amelyen szálas szőrpagonyok, lekaszált tisztások, sárga árkok köszöntötték a legelészőt... - Eh bien ... hasonlítok talán valakihez? - nevette inkább mint kérdezte szóval a férfi, akinek berbécsaprólékkal eltorlaszolt torkából kedélyes zaj szűrődött elő. Villáját néhány másodpercre a tányérnak támasztotta, hogy penészszínű szakállát kacér mozdulattal megpödörje. - Rettenetesen hasonlít - mondta a nő halk rémülettel. - Nem is tudom, ahogy így rámnevet... nem maga az, Alexandre? - Alexandre a cári gárdából, nemde? - Nem, - rázta a fejét a nő megbántva - az adóhivatalból ... Alexandre adóhivatalnok volt. Meg kellett mosakodnia és egy rozoga borotvával el kellett távolítani arcáról a rendetlen szőke dudvát, hogy a nő lecsillapodva és petyhüdt bájjal megrázza a fejét. - Mais non ... Vous n'étes pas Alexandre... És ellankadt volna minden érdeklődése, ha nem veszi észre a férfi elszenesedett csonka falábát. - Mi történt a lábával? A férfi üres pipáját betolta a szájába. Idestova hét esztendeje, hogy ilyen kellemesen érezte magát. Azonkívül tegnap ott lenne a téren valami fagyasztó, sötét dolgokból gabalyodott ki. Ki akarták végezni. És most élőnek, boldognak, rettenetesen vidámnak érezte magát. Az arcizmai vonaglottak, úgy festett a dolog, mintha epileptikus roham kopogtatna az ajtaján, de aztán nevetés lett belőle."