Új fakeresztek/Bujtogatók [antikvár]

Ezernyolczszáz kilenczvennyolczat, a magyar szabadságharcz ötvenedik évfordulóját én is szerényen megünnepeltem: egy könyvet írtam Korhadt Fakeresztek czím alatt. A könyvem feladata volt hirdetni a névtelen hősök, a kicsiny szürke vértanuk dicsőségét, akiket mindenki elfeledett, akikről senki sem beszél, de akiknek csontjaiból emelkednek a nagy hadvezérek diadalkapui és győzelmi oszlopai. Erről a könyvről írta Bartha Miklós: Ezzel a munkáddal örökemléket állítottál. Nekik is, magadnak is. És akkor nem sejtettem, hogy a jövendő idők homályában, mint egy lesben álló vérengző fenevad, egy korszak várakozik reánk, mely a szabadságharcznál sokkal nagyobb mértékben próbára fogja tenni a magyar nemzet életerejét, polgári és katonai erényeit. Akkor nem sejtettem, hogy a munka, melyet férfikorom teljes erejével végeztem, újra tollam alá fog tolulni, mikor már deresedő fejjel és reszkető térdekkel kifelé megyek abból a rejtelmes erdőből, amelyet életnek neveznek. Oh Istenem, mikor a Korhadt Fakeresztek megjelent, én arról álmodoztam, hogy íme, írtam egy könyvet a nemzet dicsőségéről és szenvedéseiről, a sors meg fogja nekem adni azt, hogy írhatok még egy könyvet a nemzet boldogságáról. Álmaim szétfoszlottak, reményeim füstbe mentek. Az Igéret földje helyett Golgotánkat járjuk. És én újra véres csatamezőkön járok, óriási temetőben zarándokolok és új fakereszteket állítok a hősök sírhalmára. Budapest, 1917 július. Rákosi Viktor