Uj Zrinyiász [antikvár]

A praeludium. Majd minden iró után marad olyan munka, melyről az a vélemény, hogy ha egészen kidolgozza, szépet adhatott volna. De ezt az illető iró már nem hallja. Én ezzel ellentétben még életemben látni akarom az én vázlatban hátrahagyott munkámat és hallani akarom, amint mondják: - Kár, hogy nem dolgozta ki jobban. Pedig én ugy fogom kidolgozni, amennyire erőmtől telik, de a théma a különös, a théma ölel fel annyi anyagot, hogy okvetlenül vázlatnak kell maradnia - vagyis azt a látszatot viseli. Hogy mikép jut modern politikai rajzba Zrínyi, éppen ez az, ami egy kis magyarázatra szorul. Én a középkori szokásokat akarom szembeállítani a mai modern felfogással, mert az olvasónak igy szembetűnőbb, hogy a világ mennyit változott, bár alapjában a karakterek, bizonyos viszonyok közt, mindig ugyanazok voltak. Petur bán, ma is megvan, száz alakban, a Dózsa Györgyök is itt lappanganak. Leirtam egyszer Olay Lajost, hogy ő az, aki fölkisérte Zách Feliciánt a királyi palotáig, aztán megbiztatta az udvaron: - Csak eredj fel, Felix, és üss közéjük. Ne félj semmit! Én nekem azonban egy kis dolgom van itt az Omodék komornájával, hát átszaladok.