Újjászületők [antikvár]

-1 - Az út olyan meglepően alakult, amire álmukban sem gondoltak volna. Az indulás előtti percekben persze jócskán volt bennük izgalom, de ebből csak az látszott, ahogy titkolni próbálták: ha egymásra néztek, szinte mindig mosolyogtak. Legfeljebb Anna hunyta le néha a szemét, és olyankor fájdalom ült ki az arcára. Sietniük egyáltalán nem kellett, kocsival szűk tíz perc alatt elérhették a kórházat. A kora reggeli kisváros néptelen utcácskáin úgy tűnt, , még ennyi időre sem lesz szükségük. Azután viszont váratlan akadályba ütköztek. Alig akartak hinni a szemüknek. A főutcán, amit mindenképpen keresztezniük kellett, ott vonult, ott áramlott előttük a háború, a terror és az éhség sújtotta országokból eredő, nyugat felé ömlő, végeláthatatlan emberfolyam. A szélvédőn át szemlélve a sűrű, masszaszerű tömegből csak a valamiképpen elkülönülő alakok tűntek ki. Egy nagyszakállú vénembert a hátán cipelő férfi, egy feltűnően magas nő csadorban, a gyaloglókat néhány tízméterenként, a sorokon kívülről kísérő rendőrök. Elképesztő volt még csak gondolni is arra, hogy mennyi ideig akadályozhatják az útjukat. Percekig, órákig, napokig? A bibliai népvándorlásokat idézte a helyzet. r ! t