Újra Afrikában [antikvár]

Kavicsok A tiszta, mélykék víz lágyan nyaldosta a partot, minden egyes könnyű hulláma gyöngéden felkapott néhányat a parti kavicsokból, s játékos sistergéssel arrébb lökte őket. A sima, nedves kavicsok szinte szikráztak a ragyogó napsütésben. Kihívó pirosak, szerény krémszínűek, komoly feketék, művészien tervezett csíkosak mindre gyönyörűség volt ránézni. - Gyűjtsünk belőlük néhányat! Remekül mutatnak majd a szobában! Gyerekes lelkesedéssel kezdtünk a szedegetéshez, a legpompásabb példányokat válogatva. Mikor tele volt már kis kosarunk, gondosan lefedtük, s a hazafelé vezető döcögős úton úgy tartottuk értékes zsákmányunkat, mint a hímes tojást. Otthon azonnal ki is jelöltük helyüket egy szép cserép virág közelében, de mikor kibontottuk a kosárka tartalmát, döbbenten bámultunk bele. Mi történt? A kosárban egy kis csomó színtelen, fénytelen kődarab lapult. Mi nem ezeket gyűjtöttük össze néhány órával ezelőtt! Azok ott, a tengerparton színesek, fényesek, hívogatóak voltak! Igenám, de közben elhoztuk őket a HELYÜKRŐL. Az ő helyük a tengerpart; sorsuk a szüntelen hánykolódás a friss habokban; rendeltetésük, hogy megvédjék a homokot a hullámok sodrásától, s otthont biztosítsanak megannyi apró élőlénynek. Ha elmozdítjuk őket, megfosztjuk feladatuktól, semmivé lesznek. A jelentéktelen kövecskéket nézve elgondolkodva mondtam a csalódott Anikónak és Marcinak: - Ezek a kavicsok pontosan olyanok, mint mi vagyunk Isten által rendelt helyünkön pompásan ragyoghat rajtunk Urunk szeretete. Színesek lehetünk, s hűen végezhetjük a ránk bízott feladatot. Onnan elkerülve azonban színünkkel, fényünkkel együtt célunk is megfakul, rendeltetésünket nem tudjuk betölteni. Helyünk és feladatunk tökéletesen egyéni, de biztos, hogy Isten kivétel nélkül mindenkinek megtervezte az életét. O gyönyörködni szeretne bennünk, teremtményeiben, gyermekeiben. Mi vagyok? Eltévedt, szürke kődarab, vagy színes, pompás, ragyogó kavics?