Ulrik inas [antikvár]

I. FEJEZET Boszorkányt égettek a város piacán. A fekete hajú fiatal nő sikoltozása lassan fuldokló, kínos hörgéssé lett, majd egészen elhalt. Csak a tűz pattogott és sistergett még. Néha szinte az égig felcsapott a láng. Bielik, a hórihorgas hóhérlegény, hosszú nyelű vasvillával igazgatta a máglyát, nehogy túl korán összedőljön. Körös-körül a hegyek és az erdők hallgatagon nézték és tűrték az ítélet végrehajtását, mint ahogyan hallgatagon nézték és tűrték, ha az útfélen néhány suhanc kővel dobált agyon egy-egy kóbor macskát, vagy kisgyermekek pillangót tapostak a sárba. A városi elöljáróság ott ült a tanácsházból kihozott nagy karosszékeken, középen a bíró, Jeckel auf der Rinn. Mozdulatlan volt, mint holmi szobor. Bronz színű ökle a szék széles, faragott karján feküdt, nehéz, négyszegletes állát mellén hullámzó szakállába nyomta. Körös-körül ott tolongott a nép, amelyet nehezen szorítottak vissza az alabárdosok, mert régi hiedelem, hogy a boszorkánymáglya füstje észvesztően széppé teszi a leánygyerekeket, és aki a még égő máglya parazsából vihet haza egy keveset, azt nem fogja a gonosz lélek, csak meg kell áztatni szentelt víz cseppjével varázslatossá tett tejben. Meg azután látni szerették volna a boszorkányt, de amint felcsapott a láng körülötte, elveszett egészen a füstben és tűzben.'