Unokás zsoltárok [antikvár]

Ahogy az egyházi zsoltárokban írva vagyon a hozsanna és a fohász, a könyörgés meg a fogadkozás, úgy szólalnak ezek a világi énekek az életről s az életemről, pici unokámról és az emberi világ esendőségéről, elesettségéről, valamint arról, hogy elesettségünk részint a magunk, részint az elsietett teremtés hibája. A kis könyvben föllelhető és átsugárzó mindaz a maradék hit és erő, amit magamban és magam körül össze tudtam kotorni a maradék, az utódok figyelmeztetésére. Mert nem élhet úgy ez a pici fiúcska és környezete, ahogy mi magunk kénytelenek voltunk. Az egyetemes emberi törvények között az egyik leginkább békétlenítő az elmozdulások törvénye. Tisztességes társadalomban igenis lehet gondja arra az embernek és az emberi közösségnek, hogy mindig a jobbik irányba történjék az elmozdulás. Ebben a hitben szóltam egy cseppnyi kis élethez, még akkor, amikor még leltem magamban hithez, mozduláshoz reményes szándékot. Ahogy az a továbbiakban következik.