Uránia [antikvár]

Részlet a könyvből: Az ég múzsája. Tizenhét éves voltam. Őt Urániának hivták. Szőke, kékszemü fiatal leány volt-e Uránia; álma a tavasznak, Evának ártatlan, de kiváncsi gyermeke? Nem; miként hajdan, ugy most is egyszerüen a kilencz múzsa egyike volt, ugyanaz, a ki a csillagászatot vezette és a kinek mennyei pillantása éltette és igazgatta a szférák kórusát. Ő volt az angyali eszme, mely a földi lomhaság fölött lebeg; sem lázongó vére nem volt, sem pedig szive, melynek dobbanását távolról meg lehet érezni; az emberi élet enyhe melege sem volt birtokában: mindazáltal valamely eszményi, magasabb és mindig tiszta világban mégis csak létezett ő s nevénél és alakjánál fogva mégis eléggé emberi volt arra, hogy élénk és mély benyomást tegyen egy ifju lélekre, a hol a bámulatnak, szinte a szerelemnek meg nem határozható érzelmét ébresztette föl. A fiatal ember, a kinek keze még nem érintette az édeni fának isteni gyümölcsét, a kinek ajkai tudatlanok maradtak, a kinek szive még nem szólalt meg, a kinek érzékei csak tétováznak az ismeretlen óhajtások határozatlan világában; ez a fiatal ember a magány óráiban, de még azon értelmi munka közben is, melylyel korunk nevelése az agyat megterheli, előre érzi a vallást, a melynek nem sokára áldozatot kell hoznia és különböző alakokban már is előre megszemélyesiti magának azt az igéző lényt, a ki álmainak légkörében lebeg. El akarja, el óhajtja érni ezt az ismeretlen lényt; de nem meri. Talán sohasem is fogja merni bámulatának tisztaságában, ha csak valamely kedvező véletlen nem jön segitségére. Ha Chloé még oktalan, az indiskrét és kiváncsi Lycenion kötelessége Dafniszt kitanitani.