Úrkeze városka [antikvár]

Részlet a könyvből: Én szépséges Úrkezém, gyönyörű városkám, kiscsirkék felett berzenkedő kotlóstyúkom, egy kicsit megálmodtalak, egy kicsit kitaláltalak, egy kicsit meg olyan emberektől hallottam felőled, akik épp oly kevéssé járlak utcáidon, mint én. De ha végigmegyek kertjeid alatt, amelyeknek kerítését az északi oldalon moha lepte be, ha a szökőkút csobogását hallgatom a Borbála-téren (hol vannak azok az idők, mikor beleugráltunk a részeg emberek beleejtett hatosaiért!), mikor a virágzó gesztenyefák alatt fekszem, melyeknek fehér gyertyácskáit egymásután oltja el a májusi szél, mikor a Vidra folyó partján, szikfűbokrok és fűzfák közt fekve kavicsot dobálok az apró fejérkeszegek után, úgy érzem, meg kell vallanom az immár örökre elveszített otthon iránti bolond szerelmemet. Meg kell vallanom, mennyire szeretem szökőkútját, csengő harangszóra telt tőgyükkel hazafelé ballagó teheneit, a nagy Jakab-harangot, a kis pincéket, az aprócska völgyeket, a kertek falait, a Mély-út cserepeit.