Utazás a forradalomba [antikvár]

Előszó „Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!" Petőfi Sándor: Nemzeti dal Nincs nagyobb kihívás, mint tárgyilagos krónikát írni jelentős eseményekről, amelyeket az ember személyesen is átélt. Eleve nem könnyű elfogulatlannak maradni az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatban — elvégre afféle modern Dávid és Góliát-történetről van szó, azzal az eltéréssel, hogy itt Góliát diadalmaskodott —, úgy pedig különösen nehéz, hogy jómagam is részt vettem benne, jelen voltam a legnagyobb pillanataiban. Annyit biztosan én is elmondhatok, mint Sieyés abbé1, aki a kérdésre, hogy mit csinált a francia forradalomban, így válaszolt: „je Vai survécu" (túléltem). Ennél azonban többről van szó: tanúja voltam szinte emberfeletti bátorságnak, gyalázatos politikai árulásnak és a polgári lakosság elleni féktelen katonai fellépésnek, amelyben a 20. század annyira bővelkedett, és amely szemlátomást a 21. század első éveiben sem ért még véget. Nem kétséges, hogy 1956 októberében forradalom zajlott le, de a forradalom hamarosan átalakult valami mássá: háborúvá. A forradalom spontán volt, és magával ragadta a társadalom valamennyi rétegét, beleértve a kommunista párt legtöbb tagját is. Forradalom volt ez a zsarnokság ellen — a páratlanul brutális és despotikus egypártrendszer ellen, amely a legenyhébb véleményeltérést is különleges kegyetlenséggel, akár kínzással és halállal büntette, módszeresen elfojtotta az önkifejezés minden formáját, elnyomott minden egyéni kezdeményezést, és Sztálint is megszégyenítően sztálinista volt. Forradalom volt ez ugyanakkor egy idegen hatalom ellen, az oroszok tizenegy éves otromba, kérlelhetetlen uralma és meg- 1 Emmanuel Joseph Sieyés (17+8-1836) francia abbé és államférfi, a forradalmak korának egyik fő ideológusa. (A ford.) 9